top of page

RÓLAM

A sminkelés szenvedélye 5 éves korom környékén érintett meg először, amikor is az óvónénim egy sminkkészletet ajándékozott nekem. Azt hiszem ez okozta az első "kattanást". Addig is csak a rajzolás érdekelt, de innentől kezdve tudtam, sminkes leszek! Ennek ebben a korban a legtöbb anyuka nem örül, de szerintem most már büszkén állítja, hogy megérte kivégeznem azt a tengernyi terméket. Az összes utamba akadó sminkterméket kipróbáltam, az összes létező dolgot elolvastam és gyakoroltam, kísérletezgettem több kevesebb sikerrel. Tudtam, hogy ennél több kell!

 

2005-ben Balázs Mariann vezetett be a sminkes szakma rejtelmeibe. Ezt követően 6 évig voltam a Clarins Luxuskozmetikai márka sminkese majd trénere, ennek köszönhetően rengeteg információra tettem szert mind a sminkelés mind a bőrápolás területén, nem beszélve a számtalan különböző márkájú termékről amiket volt alkalmam kipróbálni. Az éves nemzetközi tréningeken rengeteget tanulhattam a különböző trendekről, sminktechnikákról. A későbbiekben megtanultam a sebkészítés, maszkolás alapjait is. "Haladva a korral" elvégeztem Petrilla Orsi Airbrush Make Up kezdő és haladó tanfolyamát ...ezzel is újabb kapuk nyíltak.  2020-ban elvégeztem a London Beauty School Szemöldök Sytlist illetve Szemöldök Lamináló tanfolyamát ahol elsajátíthattam a cérnás szemöldökformázás technikáját is.

Véleményem szerint mindig lehet és kell is újat tanulni. Akár civileket sminkelek akár a tv-ben, fotózáson, divatbemutatón vagy filmforgatáson dolgozom, mindig tanulok valami amit hasznosíthatok a további munkáim során.

 

IMG_7052 2.heic
Képernyőfotó 2020-12-22 - 0.54.58.png
bottom of page